killing me softly

Van egy olyan Ella Fitzgerald szám, aminek az a címe, hogy "I'm gonna wash that man right outta my hair". Szerintem zseniális megfogalmazás. Mintha valakit csak úgy le lehetne mosni magunkról, és néha nagyon jó lenne. And drum him out of your dreams! Hát ez most a soundtrack lehetne a rólam szóló filmhez.

A péntek este nagyon emlékezetesre sikerült. Sokkal többet kihoztunk belőle, mint egy unalmas munkavacsorát...elég jól elszórakoztunk. Szerencsére az Eliotot sem érdekli túlságosan a munka (szerinte is marha unalmas, amit csinálunk, és beszélni meg főleg nem érdemes róla, ilyen munkavacsorákon meg ugye, azt szoktak). Viszont így meg bátorítjuk egymást a lustaságra, a gúnyolódásra, és hogy viccet csinálunk az egészből. De nagyon nagyon jó volt, annyira élveztem az egészet, hogy ilyen már régen történt velem.

Az elején a szemközt ülő Nokiás pasi megkérdezte tőlünk, hogy "is the project delayed" mire én szemrebbenés nélkül, meggyőződéssel. "I think so", az Eliot pedig kontrázta, hogy "well, isn't it always". Persze kurvára nem tudtuk, hogy milyen projektről van szó. De ezek az emberek többnyire elég kockák voltak. Például a projekt vezetője mondott tósztot, és elsütötte a poént, hogy ő most itt nem mondhat termék neveket, mert az titkos. Hát szerintem senki nem tudta volna, hogy mi az az OES vagy SOL - hát ezt nem hagyhattam ki, ugye. Meg különben sem érdekel (rajtuk kívül) senkit sem.

Ahogy elindultunk haza, végig röhögtünk az utcán, de úgy, hogy a hasunkat fogtuk, meg egymásnak mondtuk, hogy milyen hülyeségeket mondtunk, vagy mondtak a többiek a vacsora alatt. Tudom, hogy attól nem lesz viccesebb, hogy minél többször leírom, hogy vicces...de hiába. Annyira jó volt. Kb. este 11 volt, és a Rajna mellett egyik ház előtt ki volt világítva, és egy csomó pár keringőzött, az nagyon hangulatos volt.

Akkor haza akartam menni, de az Eliot rábeszélt, hogy menjek el vele egy másik társaságba, ahol ott volt a barátnője, meg pár srác: egy angol (jóképű, de túl okos, túl jól vág az agya), egy skót (aki aranyos volt, de annyira nem tetszett), meg egy svájci, aki tök idegesítő volt. Ott is ittam egy sört. Akkor onnan is haza akartam menni, mert már elég volt, de az Eliot barátnője unszolására (tényleg a kezét összekulcsolva mondta, hogy légyszi légyszi menjek) elmentem hozzájuk a többiekkel együtt, ahol viszont egyből bedőltem a függőágyba - és aludtam.

Ma meg itt vagyok Helsinkiben. Annyira tetszik a város. Egész délután úgy mászkáltam széles vigyorral az arcomon, mint egy hülye. Olyan boldogság töltött el, annyira jól éreztem magam! Aztán már majdnem elaludtam, mikor fél 12-kor kopogtak a magyarok (a többiek) hogy ők most jöttek meg, menjünk el sétálni. Mindjárt 1 óra...jaj. Finn idő szerint 2 óra...és 7-kor lesz reggeli. Szóval a séta nem volt rossz, de furcsa volt, mert olyan magányosnak éreztem magam, sokkal jobban, mint délután, amikor pedig teljesen egyedül voltam!